Egészségnap a Sugársuliban

 

 

         Sok szervezést követően jól sikerült egészségnap részesei lehettünk november 28-án.

         Délelőtt iskolánk tanulóit délután az érdeklődő felnőtteket tartalmas programok várták.

         Már reggel 9 órakor Kállai Ildikó fitnesz világbajnok fél órás bemelegítő tornát tartott kicsiknek, nagyoknak. Ezt követően a felsősök 13 állomáson forgószínpadszerűen mérték össze ügyességüket, felkészültségüket. Az állomásokon új ismeretek szerzése mellett számot adtak tudásukról, felkészültségükről, fegyelmükről. Jó ötletnek bizonyult a salátatál-készítő verseny is szülői segédlettel. Látványos remekművek születtek, s a nap végeztével pedig az elfogyasztásuk élményszámba ment.

A délelőtt sikeres lebonyolításához a szülőkön túl a XVII. kerületi Vöröskereszt is besegített. Az osztályok közti végső rangsorba az állomások pontjai, a menetlevél értékelése és az egészségügyi plakátok pontozása is beszámított. E napnak mindnyájan győztesei voltunk, de meg kell említenem a fordulók győzteseit: holtversenyben 6.b és 7.a lettek, III. helyezett pedig a 7.b osztály.

         Délután folyamán a szülők, és az érdeklődő felnőttek számára az alábbi programokat, előadásokat biztosítottuk:

-         Vércukor- és vérnyomásmérés (Vöröskereszt szervezésében).

-         Hogyan táplálkozzon gyermekünk? Gyulai Bálint Magdolna dietetikus értékes előadása.

-         Hangterápia: hangmasszázs előadás Faragó Márta részéről, melyet nagy érdeklődés övezett.

-         Drog, mint veszélyforrás gyermekeinknél, melynek előadója: Oláh László őrnagy.

-         Az előadás-sorozatot Horváth Istvánné etka jóga bemutatója zárta.

-         Egész délután alkalmunk volt Zajáczné Kugler Andrea önfeláldozó szülő által biztosított masszázst igénybe venni.

-         Ugyancsak alkalmunk volt gyógyszernek nem minősülő készítmények árubemutatóját megtekinteni, állapotméréseken részt venni.

 

E nap mindenki elégedettségére szolgált, köszönet minden közreműködőnek.

A XVII. kerületi Vöröskereszten túl e nap sikerében nagy érdeme van támogatóinknak – úgymint:

                            Dunai Mónika önkormányzati képviselőnek,

                            Virág Mihály önkormányzati képviselőnek,

                            Brecsok Rafael vállalkozónak.

                                                                                                                                                                                                     Bukta Zoltánné

                                                                                     igazgatóhelyettes

 

 

Az alsó tagozatosok Egészségnapja

 

2008. november 28-án az Egészségnap keretében változatos és izgalmas előadások és versenyek várták az alsó tagozatos gyerekeket.

Négy osztályteremben és a folyosón ismerkedhettek az egészséges életmód fontos összetevőivel, újabb ötleteket kaptak egészségük megőrzéséhez.

A bemelegítő torna után, rövid sportverseny következett, melyben a tanulók nemcsak állóképességükről, erejükről és gyorsaságukról, hanem együttműködésükről is tanúbizonyságot tettek.

A termekben:

Katona Edit a nátháról tartott nagyon érdekes előadást, mely közben a gyerekek különböző gyógyteákat kóstolhattak.

Dr. B. Szabó Ernőné és Dr. B. Szabó Ernő környezetvédelmi ismertetőjét élvezhették tanulóink, melyet különlegességét azon tárgyak bemutatása adta, melyek egy tudatos környezet- és természetvédő elengedhetetlen kellékei.

Dr. Simon Gyula, iskolánk fogorvosa a fog- és szájápolás rejtelmeibe vezette be a diákokat.

A már meglévő és újonnan szerzett tudásukról a tanulók egy egészségtotóban adtak számot.

Az osztályok közötti versenyben, a mozgás és a totó eredményeivel a 4. B bizonyult a legfelkészültebbnek.

A gazdag program után a megéhezett gyermekek, tízóraiként bio - élelmiszerekből készült szendvicset, illetve az osztályfőnökök által készített salátát fogyasztották.

 

Köszönjük a meghívott vendégeknek, hogy közreműködésükkel emelték e jól sikerült délelőtt fényét.

 

 

 

Egészségnap 2008